|
|
"Örökké szoríts, örökké fájjon,
Örökké lássalak, ne érjél máshoz.
Örökkön örökké érezzem hatalmad,
Elveszíteni soha nem akarlak." | |
|
"A változás varázsa
Csak mennek a napok,
S, Te nem vagy itt velem,
Pedig annyira, annyira
Kellenél nekem!
Talán nem is sejted
Mennyire megváltozott minden,
Más szemmel látom a világot,
És ezt Neked köszönhetem.
Tudnál-e szeretni?
Lehetnék a kedvesed?
Mennyi a kérdés,
És a válasz Benned van,
Ne siesd el kérlek,
Fontold meg nyugodtan.
S ha úgy érzed,
Valamit el kell mondanod,
Csak nézz a szemembe,
Én majd mindent tudni fogok.
Mert elég egy pillantásod
Hogy megértsem,
Lobog még a Láng,
Vagy meghalt egészen..." | |
|
"A szerelem?
A szerelem olyan, mint
Egy édes álom.
Mely, ha fölébred,
Áttör minden gáton.
S ha egyszer fölébredt,
Megállítani nem lehet.
Utolér majd mindenkit,
S összetör szíveket.
De ha a szerelem,
Viszonzásra talál.
Akkor az a pár,
Biztos felhõkbe száll.
Attól kezdve kettejüknek,
Boldog lesz élete.
Meg nem bántják egymást,
S ez csak a kezdete." | |
|
"Mondd, vannak-e álmaid?
Hisz csak magad vagy.
Mondd, álmodsz-e még,
S mondd, ott is kék az ég?
Az ég, mely itt oly tisztán ragyog,
Mint két szemed fénye, ha hagyod.
S mondd, a tó ott milyen színû,
Az elsõ csókod milyen ízû?
Tudod mit?
Ne mondj semmit.
Csak egy szót, mást semmit.
Hogy Szeretlek! - ennyit.
Egyszer majd én is elmegyek,
Lelkemet, akkor átadom Tenéked.
A vihar kinn üvöltve tombol,
Te már ébredsz, de én továbbálmodom." | |
| |
"Mit mondhatnék neked te madárka?
A félelem nem enged hahotázva.
Azt hiszed, bátor vagyok?
Bár lehetnék.
Szerelmemért mindent megtennék.
A Félelem erõs, s én gyenge,
Hiába vágyom társra epedve.
Azt hiszed, erõs vagyok?
Az akarok lenni!
Érted szívem fogom tûzbe tenni."
| |
|
"A hajnali holdfényben,
Egy angyal szállt le elém.
S varázslatos léptekkel,
Közeledett felém.
Te voltál az s hajad,
Hullámzott a szélben.
Szépségednek párja,
Nincsen földön égen.
Megtaláltam benned,
Mindent mire vágytam.
Egész életemben,
Csakis terád vártam.
Bár tudom, hogy soha,
Nem lehetsz az enyém.
További életemben,
Csak egy éltet a remény.
De azt te is tudod, hogy
Remélni örökké nem lehet.
Csak akkor leszek boldog,
Ha szíved engem szeret.
Remélem, hogy amíg csak élsz,
Mindig boldog leszel.
S engem örök életedbe,
A szívedbe teszel." | |
|
"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok.
Félek hisz napjaim csak vele boldogok.
Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni.
S attól is félek, hogy el fog engem feledni.
Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret.
Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet.
Tudom, hogy szeret, de én mégis félek.
Félek hisz nélküle mit sem ér az élet.
Félek, mert nem vagyok biztos semmiben,
Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben.
De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet,
Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek." | |
| |
"Érints meg egy gondolattal,
Melybõl hûs szellõ fakad.
Érints meg egy varázslattal,
Melybõl a pillanat szalad.
Érints meg egy tekintettel,
Melybõl a szerelem marad.
Érints meg a két szemeddel,
Melybõl napsugár fakad.
Érints meg a két karoddal,
Melybõl áram szalad.
Érints meg hûs ajkaddal,
Melybõl csak csókod marad!" | |
|
"Nem mondom, hogy hiányzol,
Nem mondom, hogy kellesz nekem,
Nem mondom, hogy szeretnélek,
Nem mondom, hogy gyere velem.
Nem szeretek birtokolni,
Nem akarom a lelkedet,
Önként kell odaadnod,
Tárd fel hát, a szívedet!
A legjobb barátom lehetnél,
Csak akarnod kell,
Ne félj, hogy megsebezlek,
Ne félj, hogy elveszel!
Ha egyszer megbékélsz magaddal,
Nem téveszthetsz célirányt,
Tudod mi az, amit értelmet ad,
Tudod ki az, aki Melletted áll!
Nem kellett kérned soha,
Hogy törõdjem Veled,
Hisz itt Vagy velem minden nap,
Még ha nehezen is hiszed!
Bár éjszakánként megpróbáltam
Elfeledni nevedet,
De reggel megint visszatértél,
Megfogtad a kezemet..." | |
|
"Régen nem láttalak,
És mégis bízok Benned,
Hogy egyszer eljössz hozzám,
Hisz, mellettem kell lenned...
Olyan jók lehetnénk Együtt,
Próbáljuk meg kérlek,
Egymás karjában nyugodni,
Átölelni Téged...
Karjaimat lassan,
Nyakad köré fonnám,
Engednél a csábításnak,
Arcodat simogatnám...
Hiába van mellettem más,
Csak Téged lát a szemem,
Tiéd minden gondolatom,
Fedezz fel Édesem!
Mert Te vagy a Tûz,
Aki felhevít és éget,
Nem akarok mást,
Egyedül csak Téged!" | |
|
"Jégtánc
Egy álom a jégen
Siklani tova,
Régi emlékek
Gyönyörû szép sora...
Benned Tûz lobog,
Hevít a vágy foka,
Jégpáncélom kõkemény,
Nem olvasztasz fel soha?
Érintsd forró újjaid,
Jéghideg ajkamhoz,
Légy türelmes velem,
Húzz közelebb Magadhoz...
Ha táncolunk a jégen,
Talán el is csúszhatunk,
De ha mellettem Vagy,
Erõssé válhatunk!
Kezed érintésére
Felolvad majd testem,
Átveszi a forróságot,
Amit mindig is kerestem.
Hallgasd a dallamot,
És érezd a zenét,
Lásd meg szememben,
A vágy üzenetét!" | |
|
"Itt vagy velem, gondolatban...
Tegnap este óta lelkem nem háborog
Elcsitultak benne azok a viharok,
Szemem elõtt most már hatalmas cél lebeg
Szeretném elnyerni édes kis szívedet
Vágyom utánad, kincsem
Remélem nem álom
Ketten legyünk egyszer
Módját megtalálom
Hozzám simul tested
Vállamon a kezed
Szívünk dobbanását
Mindet érezheted
Drága, kedves napsugár
Ragyogsz ma is kicsit rám?
Hetente úgy hét napon
Szeretném, ha mosolyod
Nekem szólna, rám ragyogna
Szívedben kis helyem volna…
Messze vagyok, Tõled távol
Ó ha tudnád, hogy hiányzol
Bárcsak itt lehetnél velem
Hogy szeretném ezt, Istenem!
Egész úton szól egy dallam
Itt vagy velem, gondolatban…" | |
|
"Hiányzol nekem Kedvesem
Hiányzol nekem Kedvesem
A bánat ül a lelkemen
Eszemmel tudom; nem szabad
A szívem majdnem megszakad
Mégis, hol a pillanat
Mikor újra láthatlak
Megint egy új hét
Remény és álom
És én még mindig
Csak arra vágyom
Láthassam arcod
Hallgassam szavad
Bár lehet hogy ezért
Örültnek tartanak
Felidézem ismét az elmúlt hetemet
Versem és a Te gyönyörû szép szemed
Belenézve mélyen, pillanatok alatt
Önkéntelenül is, szám mosolyra fakad…
Lelkemben ilyenkor nagy harangok szólnak
Van-e helye annak a csodaszép szónak
Mit elküldtem Neked, érzelmeim szárnyán
Itt maradt a szívem félig-meddig árván
Visszajön-e egyszer, csókokkal borítva
Vagy elszállt örökre, mindig kóborolva
Mély ez az érzelem, könnybe lábad szemem
Hisz az élet sokszor, nagyon könyörtelen…" | |
|
"Becsukom szemem...
Becsukom szemem, és máris látom
Mint névnapodon, ébren is álom
Csillan a fény gyönyörû ruhádon
És az a mosoly édes kis szádon
Lágy szellõ fújja kibontott hajad
Ilyen szépnek még sosem láttalak
Ott, akkor, majdnem… megcsókoltalak
Veled álmodtam megint,
Hiányzol, mint rendszerint
Nézem képed, mosolyod
Szívem máris úgy dobog
Ez a pár nap elszalad
És én újra láthatlak?!
Hideg van kint, szívem meleg
Ha akarod, érezheted
Ezt a lángot, forróságot
Számtalan, szép, éji álmot
Bárcsak foghatnám kezed
Nézhetném két szép szemed
Bízz bennem, hisz ismersz már
Óvlak és vigyázok Rád
Nagyon nagyon szeretlek
De csak addig mehetek
Ameddig megengeded
Tiszteletem jele ez
Ha bánt valami, gondolj rám
Mondanám, hogy bújj hozzám
Átölelve tart karom
Messze száll minden bajod
Tudod én ezt így hiszem
Segíthet egy érzelem" | |
|
"Mindig várlak
Szívem mélyén mindig várlak
Örülök, ha néha látlak
Nagy ajándék vagy nekem
Talán meg sem érdemlem
Csillag vagy fenn az égen
Egyszer talán elérem
Fényed majd rám is ragyog
Kezem Te is megfogod
Érzed, hogy a szerelem
Szétárad a szívedben
Így lesz, talán, nem tudom
Mondd, hogy nem csak álmodom!" | |
| |
"Szívembõl szól ez a kicsiny versike,
Veled álmodtam, kezed fogtam újra nevetve,
Karomba zárva, édes csókodra várva,
Egyedül ébredve, én szerelmedért árva..." | |
| |
"Ezer seb a szívemen,
Ezernyi fáklya az életem,
Látva tunõ alakod,
Szemed fényével álmodok,
Súlytalan percek vallatnak éberen,
Utolsó mosolyod velem van lélekben....
S oly szívesen hajtanám fejem öledbe,
S tenném életem ölelõ kezedbe,
A vágy mely élteti e kis lángot,
Szép szemedben gyújt holdvilágot."
| |
| |
"Hiányzol, mint virágnak a felkelõ napsugár,
Pillantásod elvarázsolt, újra vár,...
Féltelek, mint egy gyermeket ébredés után,
Szívemben pislákoló gyertya vár."
| |
| |
"Szívemben pislákol a holdvilág,
Szívedben érzem, nyílik egy kis virág,
Ha még egyszer ajkad izében fürödve ébrednék,
Életem adva kezedbe, veled szárnyalnék..." | |
| |
"Arcomon könnyem folyik, s várlak,
Minden pillanatomban Téged látlak,
Szavaid fülemben játszanak édes dallamot,
S ha lehunyom szemem, érzem tunõ alakod." | |
| |
"Lassan telnek a nélküled töltött percek,
Szívemben pillantásod bûvölete ébred,
Hûs szellõ járja át fáradt testemet,
Mosolyod rabul ejtette álmos lelkemet." | |
| |
"Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tûröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek." | |
| |
"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet azt szavakba önteni, amit érzek.
Száz sebbõl vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötéthideg
fájdalomvihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy verítékszagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyellve elmorzsolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést.
Hiányzol. Mintha éles kést
Forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik ágyunk melege, csókod íze,
szemed selymesen simogató színe,
hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened." | |
|
"Hajnal volt.
A Hold felhõfüggöny mögött bujdokolt.
Álmoskábultan szunnyadt a táj
Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj.
Újra, s újra visszaálmodom azt a napot
Mert mit akkor az élet adott
Nem felejthetõ sohasem.
Szerelem.
Egy piciny szoba. Egy kis ágy.
Te, én, és a vágy
Szerelemtõl izzó levegõ
Párna, s lepedõ
„Szemedbe néztem, s elmerültem benne”
Azt beszélik, a szem a lélek tükre
Így hát én lelkedbe merültem
S a mennyekbe kerültem" | |
| |
"Cirógató dallam,
Simogató szavak,
Remegõ ölelés,
Elnémuló tudat,
Tétova érintés,
Szikrázó szivárvány,
Fénylõ nevetés,
Isten-áldott ármány
Ahogy lelkünk minden távolságot legyõzve
Forrón, vadul, falakat ledöntve
A tengerkék ég csillogó tejútján összefonódik -
S álmot szõ - valódit
Elûzve az élet minden szürkeségét
Mélybõl szakítva fel holtnak hitt reményét
A tündérmeséknek…
S ahogy összebújva bõrünk eggyé olvad
Zakatoló szívünk felrázza a holdat
Hogy piruló arcát most felhõ mögé rejtse
És senki se lássa és senki se sejtse,
Hogy hajnalodik már…
És a fénylõ csillagok között
Az ezüstös szivárvány mögött
Az istenek csak csendben mosolyognak,
S közben kéz a kézben mind-mind összefognak,
Hogy megállítsák az idõt."
| |
|
"SZERETLEK TÉGED!
Nagyon és halálosan,
Tisza szívbõl és boldogan,
Egész életre szólóan!
Csak azt kiáltja mindenem:
Emberek! Van egy lány, kit Szerethetek!
És mit szólnak rá, kérdezed?
Ne kérdezd, csak Érezd!
Érezd az õszi szelet,
Ami lassan felénk hozza a Telet,
Ami még szebbé teszi Szerelmünket,
Mert azt súgja, a másik viszont Szeret." | |
|
"“A vágy: dallam,
Kottája: szívdobogás
Tested a hangszer”
Láttad már az éj színét?
A fehéren izzó szenvedélyt?
A fény, hogy szövi az éjszakát
Kócolt haján át meg át?
Láttad már az éj színét?
A kéken suttogó, hûs zenét?
A dallamot, ahogy a csenden át
Fûszerezi halk szavát?
Láttad már az éj színét?
A bársony ajkú feketét?
Ahogy testeden és arcodon
Íze remegve átoson...
Láttad már az éj színét?
Vörösen, hogy tépi szét
Az égig-érõ vágyakat
Ha felröpít és elragad?
Láttad már az éj színét?
Szürkén ahogy soha még?
Megérint és ritmusát
Égõ tûzzel adja át...
Láttad már az éj színét?
A színtelenül színesét?
Körbefog és átölel...
Sohasem felejted el!" | |
|
"Kedves..., tenyerem tenyeredhez,
Arcom arcodhoz simul...
Szikrát dobó tekintetemre
Vágyad nyílt ölembe hull...
Kedves, vállad biztos ívén
Víz fénye újra fellobog,
Kék ég alatt, gyertyafénynél
Irigyek ránk a csillagok...
Hozzád bújok, magadba húzol,
És nem talál a félelem!
Vigyázva emelsz fel szívedig...
Köszönöm, hogy vagy nekem." | |
| |
"Amikor elõször láttalak Téged
Csillag-szemed ragyogva égett
Pedig csak kép volt – de maga a gyönyör
Mi minden férfit elfog és gyötör
Egy kicsi lányka nézett szemembe
Kiben egy nõ volt mélyen elrejtve
Egy félénk lányka, ki szólni sem mert
S tüzes nõ, ki vonz és elrettent
Ártatlan szemek, ártatlan lányka
Ki gyönyört adva gyönyörre vágyna
Aztán elõször láttalak Téged
Csillag-szemed ragyogva égett
Maga voltál a puszta gyönyör
Mi minden férfit elfog és gyötör
Másnak tán lányka – de nekem az élet
Ha elkap a sodra – felgyújt és éget
Perzselõ szemed, táncoló tested
Mind azt ígéri – ez csak a kezdet
Behunyom szemem, akkor is látlak
Fénylõ csillaga vagy a világnak
Simító kezem szemed kereste
Tenyerem kicsi arcod ölelte
Szerettem volna csókolni szádat
Szavak nélkül mondtam a vágyat
Féltem tõled – vagy tán magamtól
A bennem ébredõ férfi-alaktól
Elmentem inkább – csendben és halkan
Csak szívem tombolt, ég szakadatlan
Azóta lesem, merre is lehetsz
Sorsom talán majd hozzád vezet
Nem tudom, akkor féljek vagy szeressek
Szemedbe nézve vaj’ mit is keressek
Azt a kislányt, kit elõször láttam
Vagy a nõt, kit benne találtam
Vagy csak a szívembõl fakadó álmot
Miért cserébe adnám a világot!" | |
| |
"A kulcs zörren halkan a zárban
Villany gyúlik az apró szobában
Ijedten rebben a lány szeme
Közelebb lép hozzá kedvese.
Riadt madárként bújik mellére
Könnye fátylat von csillogó szemére.
- Ne fényben! - kérlel csendes szava
Arca elszánt s mégis tétova.
Az elso csók már sötétben csattan
S megannyi követi, zihálva, halkan.
Aztán a kéz, mely utat keres
A bõrre tapad zsákmányt szerez...
A sötétben világlik két fehér halom
S a lány hangja szól: Gyere... Akarom!
A ruhák már szerte, õk ágyba esnek
Össze fonódnak a forró testek.
A halk neszekbe egy sikoly vegyül
Vágyó ölük egymásnak feszül.
Egy apró vércsepp útjára szalad
Követi ömlõörömkönny-patak.
A szobában elalszik a két gyermek...
Gyermekként jöttek - felnõttként mennek..."
| |
| |
"Hívatlan jött, váratlan, csendben
Tétován keresett otthont szívedben
Nem tudod, mit tett, mit hozott neked
Eszeddel kutatva soha nem leled.
Esendõ szemek, mik tágra nyílnak
Égõ ajkak, mik csókra hívnak
Borödön félõn kutató kezek
Tested, mi ébredõ vágytól remeg
Hozta a kérdést - menni vagy maradni
Hogy lehet egyszerre sírni és kacagni?
Különös fényeket gyújtott a szemedben
S végül otthonra lelt a szívedben
A szerelem..." | |
|
"Nézem az eget. Valahol fenn
ragyognak a csillagok.
Fellobban fényük, égnek
S én Rád gondolok.
Messze vagy.
Még érzem arcomon
Puhán simító kezed
Ahogy borömön lágyan
Vándorol tenyered
S megtapad.
Meleg fészkébe temetem
Mosolygó arcomat
Puha-lágy otthona
Óvó-védõn simogat
S itt marad.
Ujjaim lassan járják
Kutató útjukat
Fedezik fel maguknak
Arcod és ajkadat
Mosolyogj!
Parányi gödröcske mélye
Nevetõ arcodon
Szeme és ajkad
Vágyva megcsókolom
Csend van.
Tétova csók. Kutat
Ismeretlen, új ízeket
Tapintva ajkat, fogat
S birkózó nyelveket
Egyre keres.
Valahol mélyén izzik
A forró szenvedély
Terjed a testben, de
Csak figyel és remél
Még várni fog.
Várni fog, ahogy én is
Várok Terád
Hogy lássalak, s együtt
Menjünk tovább
Az úton.
Messze vagy. De néha
Néha erre jársz
S ha akarsz, mindig
Mindig megtalálsz
Kedvesem." | |
|
"Tétován keresek ajkamra szavakat
Nem lelem õket, hangom már elakadt.
Igézõ szemeid rabjául estem
Múltam és jövõm - mindent feledtem.
Gyöngyvirág harangja kacagó hangod
Gyémánt-tûz szemedtõl ragyog az arcod
Lágy selyme hajadnak játszik a széllel
Szíved csendben örömöt kérlel.
Habokból kikelõ Vénusz a tested
Álmaid mélyen magadba rejted
Messzire nézel csillogó szemmel
Kire vársz majd ölelõ kezekkel?
Csillagtûz fürdeti testedet éjjel
Holdsugár játszik rajta ezüst fénnyel.
Kis patak arcodat habjával mossa
Képedet tükörként magával hordja.
Kelõ nap sugara táncot jár kezeden
S megbújik lopva mély-tenger szemeden
Vakító szikraként vetül ki belõle
Tûz-dárda fénye szívembe betörne.
Hajnali harmat áztatja arcod
Napsugár melege vív vele harcot.
Simító szellõ száz csodát énekel
Daloló szavára mosolyod ráfelel.
Visszhangként hallasz távoli hangot
Dallamát csakis szívedben hallod
Álmaid hívnak, vezetnek Téged
Boldogság kísérje utadon lépted." | |
| |
"Mikor elbúcsúzom Tõled
Attól félek elveszel
És aggódó, hívó szómra
Csak az emléked felel.
Hogyha egyszer nem talállak
Messzi útra indulok
Amíg szívem meg nem hallja
Csendes szavad: "Itt vagyok".
Keresnélek hegyek bércén
Hol az örök hó honol
S a szikrázó fehérségbõl
Csak a visszhang válaszol.
Kutatnálak vad tengeren
Lenn a mélyben valahol
Hol a víznek sötétjébõl
Csak a mélység csendje szól.
Láttalak a puszta mélyén
Rám vártál ott egyedül
Csak a délibáb csapott be
S lépted messze elkerül.
Hangod hív a kéklõ égbõl
Lágyan csengõn, szelíden
Csak a szellõ játszott
A fákon, mint hangszeren.
Kérdezném a kelõ napot
Nem futott itt valaki?
Harmat-vízben megmaradtak
Könnyû lépted nyomai
Faggatnám a déli szelet
Csendes lépted merre járt?
Porba veszõ utad végén,
Frissítõvel vaj ki várt?
Mesélnék az esõcseppnek
Mely felõled érkezett
Könnyedtõl sós, vagy a tenger
Küldött egy üzenetet?
Vagy mesélne Rólad - nékem
Éppen úsztál, amikor
Elküldted a messzi útra
Rámtaláljon valahol
Ha a világ minden kincsét
Kínálnák fel helyetted
Reményt soha fel nem adva
Téged tovább kereslek.
Napnak fénye elvakíthat
De meglátom arcodat
Két szemednek ragyogása
Mutatja az utamat.
Döröghetne ezer ágyú
S száz hangszóró szüntelen
Nevetésed halk kacaját
Nem téveszti el fülem.
Ha a máma erre járna
Elküldeném a tegnapért
Hisz tegnap még rám találtál
S csókot adtam csókodért.
Az se baj, ha erre jõve
Elhozná a holnapot
Láthatnám, hogy veled vagyok
És örömet adhatok.
Ezért hát én nem búcsúzom
Így nem veszhetsz el, kedvesem
Veled vagyok - veled leszek
Hisz tiéd az életem."
| |
| |
"Kívánlak Téged
Mint hajós a földet
Viharos hullámain
Végtelen tengernek.
Kívánlak Téged
Mint falat kenyeret
Vak koldus, aki
Az utcán kéreget.
Kívánlak Téged,
Mint nomád a vizet
Ha sivatag poklában
Naptól szenvedett
Kívánlak Téged
Mint vándor a meleget
Ha télnek fagyában
Jégtõl dermedett.
Kívánlak Téged,
Mint gyermek az anyját
Ha nincs kivel megossza
Szívének gondját.
Kívánlak Téged,
Mint apa gyermekét
Ha sötétben nincs ki
Megfogja kis kezét...
Kívánlak Téged
Mint szeretõ kedvesét
Ha magánnyal osztja meg
Ágya melegét...
Kívánlak Téged,
Mint vak a fényt
Néma a beszédet
Süket a zenét...
Kívánlak, hisz nélküled
Mindez én vagyok
S ha picit adsz magadból
Én mindent megkapok..."
| |
|
"Tudod, játszottam én már sokat,
Szép, izgalmas, vad játékokat.
S kiélveztem mindig, minden diadalt,
De most kedves, meleg hangod fogva tart.
Minden mozdulatra válasz egy mozdulat,
Mind gyönyörû, ki nem mondott gondolat.
Én a hullám vagyok, Te meg a part,
Két titokzatos szemed fogva tart.
Közös a két szív dobbanása,
Akarom, hogy legyen folytatása.
Eddig a közöny köpenye takart,
Most testem válasza fogva tart.
Adj esélyt, ne hagyj magamra,
De készülj fel egy szerelem rohamra.
S veled átvészelek minden vihart,
Ha két erõs karod fogva tart." | |
| |
"Nem volt több. Csak jött és elszaladt.
De valamit magával hozott a pillanat.
Sötétben jött, lopva és csendben
De örömfényt gyújtott két csillag-szemedben.
Hozott magával egy tétova mosolyt
S letette nálad: itt lesz az otthonod.
A jövõt hozta - a múltat kergette
S a jelenben épp a magányt temette.
Fogta a kezedet, kezembe helyezte
Nyíló virágot ültetett szívembe
Pedig nem volt - csak pillanat csupán
S mégis más lett a világ ezután.
Mert szívemben örökre megmaradt
Hisz elsõ csókodat hozta a pillanat."
| |
| |
"Szólnak a szavak. Kiáltanak némán
Kérik, hogy figyelj, figyeljél énrám.
Elmondanak mindent, amit én érzek
Forró vágyak, éledõ remények
Elmondják versben, vagy tán regékben
Szívembõl tükrözõ igazi mesékben.
Elmondják helyettem, mert ha rád nézek
Elakad szavam, s szememmel mesélek
Szemem beszél, szívemet mutatja
Szavak nélkül szívedet kutatja
Csillagot mesél az esti égen
Ragyogó mosolyt kelõ nap-fényben.
Tengerrõl beszél, haragvó habokról
S lágy hanggal simító, ébredõ dalokról.
Elmondja helyettem, mert hangom dadog
S nem lelve szavakat, csak csendben vagyok
Mert félek mondani, amit érzek
Tiszta szívembõl szeretlek téged..." | |
| |
"Szívem dala most feléd árad
Engedd tovább, ne emelj gátat
Remegõ ajkam ajkad várja
Ezernyi csókkal útját állja
Tenger vize tüzét nem oltja
Lágy csókom páncélod oldja...
Elveszel, mikor karomba veszlek
Keserû múltad végleg feledjed!
Kutató kezem kezed keresi
Esendõ csókom csókod követi
Dehogy engedlek! ne is kérjed!
Vágyam erejét, ugye, megérzed?
Elveszejt szemed - rabjává lettem
Sötét éveket örökre feledtem
Engedd hát meg, mit Tõled kérek...
Melletted élni... örökre Véled..."
| |
|
"Mondd, hogy Te is akarod,
Akarod a csodát
Bár nem tudod, mi ez
S nem tudod okát...
Mondd, hogy Te is akarod
Hallani a hangom
S egy szép napon kezeddel
Simítani arcom
Mondd, hogy Te is akarod
Kimondani egyszer
Amit szíved dalol
De megvallani nem mer
Mondd, hogy Te is akarod
Álmodni a szépet
És hogy álmod ne vigyék
El a múló évek.
Mondd, hogy Te is akarod
A szeretet-fáklyát
Aminek Te táplálod
Égig érõ lángját
Mondd, hogy Te is akarod
Mirõl mesél szemed
S nem hagyod, hogy megfosszon
Tõle józan eszed.
Mondd, hogy Te is akarod
- De hallgasson a hangod
Szíved tiszta énekét
Mutassa az arcod
Mondd, hogy Te is akarod
Néma könnyel kérni
Nem akarsz csak létezni
Szeretnél már élni
Mondd, hogy Te is akarod
Amit én szeretnék
Több legyen, mint álom
S ne csak múló emlék...
Mondd, hogy Te is akarod
Hogy kedvesednek lássál
S megadhassam mindazt
Amit tõlem vártál
Mondd, hogy Te is akarod
Hisz ugyanazt érzed
Bevallanád bûnödet
De nem találod vétked...
Mondd, hogy Te is akarod
De ne mondd soha többet!
A kimondott vágyak
Édes álmot ölnek...
Mondd, hogy Te is akarod
Amit súgok Néked
Mindig Veled maradok
Mert - SZERETLEK Téged!" | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
