Caramell-Jégszív

Csábít egy éj,egy selytelmes látomás,csábít egy arc,mit egyszer kell,hogy láss,és a szem,mit láttam már vhol,és kék,olyan szép,és a száj,mégis más szívéhez szól,tiéd volt az arc,hogy tudom mostmár jól,és azóta:Jégből vagyok,talán felsem olvadok,hát nyújsd kér kezed,olvazd fel jég szívemet 2x.Valami fáj,nem érzem régen már,és ez a láz,csak álmomban éget tán,és az arc tudmeg,hogy tiéd,hív,ennyi elég.És az a száj ha hozzám szól majd még,meg kell értsed hát,ennyi épp elég,biztosan látod.Jéből vagyok,talán felsem olvadok,hát nyújsd két kezed,olvazd fel jég szívemet 2x

Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem,
tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.
Lelkemben mindig ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
és hogyha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.
De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.
Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az,
amire szívem vár, én is szállok e dallal,
magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.
Csalódtam sokszor már és sokmindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom,
hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem,
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.